Eltelt 2 év, lezárásokkal és mindennel együtt azóta, hogy Győrben 2019. októberében a Richter Teremben megrendezésre került a Magyar Diabetes Társaság XXXV. Országos Kongresszusa. A győri rendezvény előkészületeiben és a lebonyolítási munkálataiban a győri Cukorbeteg Gyerekeket Támogató Egyesület tagjai is aktívan részt vettek. A visszajelzések szerint nagyon magasra tettük a lécet, nagy sikert arattak mind az előadás sorozatok, mind a szabad programok, mind pedig a szervezőség tű- és óramű pontosságú munkája.
2020-ban sajnos a soron következő MDT ülést Gyulán a korlátozások miatt le kellett, hogy mondják a szervezők. Így az idei évi debreceni konferenciát mindenki pattanásig feszült idegekkel várta.
Az első napon Novák Katalin miniszterelnök asszony, Dr. Papp László Debrecen polgármestere, Dr. Körner Anna tanárnő és a többi támogató köszöntőjét követően a civil szervezetek mutatták be éves munkájukat. A nap szakmai referátummal zárult, melynek fő témája a most aktuális járványügyi helyzet és az 1-es típusú diabeteses páciensek állapota közötti összefüggések megfigyelése volt.
Este gálavacsorával köszöntötték a Debreceni Egyetem impozáns belső Díszudvarán a résztvevőket. Bár mindenki fáradt volt, de a kötetlenebb beszélgetések már itt megkezdődtek, kapcsolatok alakultak ki.
A második napon a szakmai előadásokon kívül a nagy gyógyszeripari és gyógyászati segédeszközöket gyártó cégek mutatták be legújabb fejlesztéseiket. Itt került bemutatásra a Sanofi-Aventis Zrt. új analóg bázis inzulinja, melynek hatásait a gyerek és serdülő kori diabetes terápiában vizsgálták, a 77 Elektronika Kft. új engedélyeztetésre váró szenzora, és a Medtronic Hungária Kft. várva várt legújabb Minimed 780G inzulinpumpája. A kiállító standon és a szimpóziumon a legújabb nazális glucagen inhalátorról is lehetett információkat kapni. Érdekesség képen még jelen volt a nazális influenza oltást és a túlsúly kezelésére alkalmazható injekciós gyógyszert gyártó cég is.
Ezen a napon adták át a Barta Lajos Díjat és Emlékérmet. A Gyermekdiabetes Szekció díja és emlékérme a hazai gyermekdiabetológia terén kifejtett huzamos és eredményes munka elismerése. Alapítva: 2002-ben. A Barta Lajos-emlékérmet a Gyermekdiabetes Szekció vezetősége azoknak az MDT tagoknak ítéli oda, akik szakmai, tudományos munkásságukkal a hazai gyermekdiabetológia fejlődéséhez kiemelkedő mértékben járultak hozzá. Olyan neves emberek kapták a szakmában, mint Dr. Békefi Dezső vagy Dr. Körner Anna tanárnő.
Idén Dr. Niederland Tamás Doktor Úr kapta meg ezt az elismerést. 40 éve van a pályán. Ő nem csak mint orvos, endokrinológius és diabetológiai szakorvos, hanem mint óvó és vigyázó tanár, pótnagypapa van jelen a gondozottak életében. Az Ő nevéhez fűződik számos kezdeményezés, mint az Egyesületünk megálmodása, a legendás sítáborok, az Országos Törp program. Neki köszönhetjük, hogy olyan csapatot hozott össze, ami tűzön és vízen át a legnagyobb viharok alatt is állja a sarat, mindig egy cél felé húz és sosincs kihúzás. Neki köszönhetjük, hogy a csapatunkba hozta Dr. Pap Krisztina doktornőt is, aki szombaton egy nagyon összeszedett és nem csak szakmailag, de szülőként is érthető és élvezhető komoly szakmai referátumot tartott a győri gondozóban működő legújabb mérőeszközünkkel, a Q-Sense készülékkel végzett neuropathia vizsgálatok során szerzett tapasztaltokról.
Sűrű, fárasztó volt ez a pár nap. De élményekkel gazdag szakmai és kapcsolati tapasztalatokkal tértünk haza mindannyian Debrecenből. Bízunk benne, hogy jövőre immáron teljes létszámmal tudunk jelen lenni Hódmezővásárhelyen.
Magyar Gyermekorvosok Társasága – Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekció XXXVI. Tudományos ülése 2021. október 7-9.

Képek