2019. március 1-6. között a győri cukis gyerkőcök és fiatalok ismét a téli sportoknak hódoltak a Goldecki sí régióban.
Dr. Niederland Tamás főorvos Úr volt a megálmodója ennek a tábornak anno 35 évvel ezelőtt (http://www.gyermekdiabetes.hu/index.php?p=page@content&pid=3) Ez alatt az idő alatt mind gyerkőc, mind szülő kicsit elfelejthette a diabetes mindennapi gondját, baját. Szülők otthon pihenhetek és izgultak, gyerekeknek pedig eszükbe se jutottak az otthoniak, annyira jól érezték magukat. Mi sem bizonyítja jobban a sok köszönő szó közösségi oldalunkon (https://www.facebook.com/groups/173157766420690/ ) és lenti levél Novákné Katitól. Olvassátok szeretettel:
"Szeretnem megköszönni a lehetőséget hogy, nagymamaként részt vehettem a 35 éves hagyománnyal rendelkező győri cukorbeteg gyerekek sítáborában.
Niederland Tamás főorvos Úr nevéhez fűződik a sítábor ötlete. Évtizedek alatt sikerült körülvennie magát olyan jól képzett, kellemes habitusú szakemberekkel, akik minden tekintetben helytállnak, s így neki csak a szakmai felügyeletre kell már gondolnia. Csodálatos eredménynek tartom, hogy a 20-30 éves korosztálynak-, akik egykori gondozottak voltak- is van igénye arra, hogy részt vegyen a gyerekeknek szervezett táborában. Sőt! Megtalálják a helyüket, hisz a fizikai feladatok aktív részesei, és a búcsúesten már hagyománnyá vált vetélkedőműsor megszervezése is az ő feladatuk! Ugyanolyan játékos vetélkedőt szerveznek a fiatal társaiknak, mint amiben annak idején nekik részük volt.
Ez a profi csapat olyan összehangoltan dolgozik, szervezik a tábort, hogy a diabeteses gyerekek semmiben nem érzik, hogy valamiről is lemaradnának. Ugyan úgy nyitástól zárásig síelnek, közben esznek, oktatják őket a síelésre. Ugyan úgy élvezik a síelés örömeit, mint az egészséges társaik. A síoktatás, azaz a kezdő síelők bevezetése ebbe a csodás téli sportba egész nap folyik. Az oktatás is generációs örökség, hisz Zsolt édesapja nyomán folytatja a családi hagyományt. A tábor végére mindenki le tud csúszni a kellemes osztrák lejtőkön.
A hotelben is családias a hangulat, a szakácsok magyarok, akik évek óta főznek már a győri diabeteses csapatnak.
Öröm volt velük lenni, látni őket, ahogy segítik, támogatják egymást.
Gratulálok a szervezőknek!
Novákné Kati "
Képeket hamarosan galériánkban is megtalálják, illetve saját képek a Győri cukik Facebook oldalon a hírfolyamban is.