Regisztráció
Elfelejtette jelszavát?

Magunkról

Nyomtatás
A Cukorbeteg Gyermekeket Támogató Egyesület 1985-ben alakult Győrött, azzal a céllal, hogy az egyre növekvő számú cukorbeteg gyermek gondozását, kezelését segítse, illetve beilleszkedését a mindennapi életbe megkönnyítse. Az Egyesület és az általa szervezett rendezvények jó lehetőséget adnak arra, hogy a hasonló problémával küzdő családok találkozási lehetőséget kapjanak, kicserélhessék tapasztalataikat.

Az Egyesület ennek érdekében évente több rendezvényt szervez, mely fórumokon segítjük a fentiek megvalósulását. Évente megszervezésre került egy sítábor, ahol hozzáértő szakemberek ellenőrzése mellett a gyermekek lehetőséget kaptak e népszerű téli sport műveléséhez. Ezen felül hasonló népszerűségre tettek szert a gyermekek körében a nyári táborok, a „Kézen fogva könnyebb” családi vetélkedők és a karácsonyi ünnepségek is.

A szülők ismereteinek bővítésére ad lehetőséget a minden évben megszervezett edukációs célú találkozó is, ahol a szülők kapnak tájékoztatást e diabétesz kezelési metódusaiban bekövetkező változásokról, dietetikai tanácsadást kapnak. Eközben gyermekeik élvezhetik a közös játék örömeit.

Sajnos a gyermekkori diabétesz napjainkban egyre növekvő számban jelentkezik hazánkban és világszerte is. 2003-ban a győri Petz Aladár Megyei Kórházban működő gyermek diabétesz gondozóban kezelt kisgyermekek száma 30-cal növekedett. Ezért Egyesületünk célúl tűzte ki, hogy nagyobb szerepet kíván vállalni a győri gyermek diabétesz gondozó munkájának segítésében, segítséget kíván nyújtani a kezeléshez nélkülözhetetlen eszközök beszerzésében, a kezelés feltételeinek javításában és az ismeretterjesztő munkában.

Újdonságok

"Életre szóló kalandos hétvége"

Kisfiúnk 21 hónaposan lett cukorbeteg,még most is kicsi(3 éves) és nem igazán fogja fel ezt a szót,mint fogalom.
2010 június 5-én, a Családi Nap közben elnökségi ülés és közgyűlés Dunaszegen
Edukációs hétvége Szépalmán
2010. május 7-9.

Fotogaléria

Copyright © 2010 Cukorbeteg Gyermekeket Támogató Egyesület
design: dwiki | created by Mimo
Pharma-Marketing Kft  Roche  Lilly  77 Elektronika Kft.  Novo Nordisk